Ez volt az a regény, amely különös neve nyomán ragadta meg a figyelmemet. Mint kiderült, semmi mágikus humbug, mozaikszó vagy fondorlatos kifejezés nem áll emögött, mindössze egy disztópikus kolónia elnevezését rejti magában, ennek ellenére a Férjnek mindig sikerült valami poénnal elütni Karin Tidbeck – Amatka regényének címét, ahányszor csak szóba került. Nem csupán annyi bizonyos, hogy a névválasztás különleges, maga a mű is elég érdekes könyvre sikeredett, már amikor az ember rájön, mit is olvas tulajdonképpen.
Annyi bizonyos, hogy az emberek kolóniákba tömörülve élik mindennapjaikat, mint ahogy főszereplőnk, Vanja is. Tájékoztatási asszisztensként azt a feladatot kapja, hogy hazájából, Essre városából elutazzon Amatkába és feltérképezze az ottaniak higiéniai körképét a kormány számára. Minden kolóniának sajátságos helyzete és élete van, Amatkának például zord és fagyos időjárás jutott, valamint a gombatermesztésre koncentrálnak. A hideg jelentősen átalakítja higiéniai szokásaikat, ám nem csupán ebben rejlik az ottaniak furcsa viselkedése, ez elég hamar ki is derül, de hogy pontosan mitől is van mindez, azt Vanja deríti ki az olvasók számára. Elnyomás, titkolózás, különleges múltbéli események, egy szóval minden van itt, aminek érdemes utánajárni. Na de a legfurcsább, az a folyamatos jelölés, amely mindenki számára kötelezően előírt! ‘Hogy micsoda…?’ Kérdezhetnétek. De nyugodjatok meg, a regény folyamán én is állandóan ezt kérdezgettem magamtól. TOVÁBB →
Az évek során, a különféle műfajú regények olvasásának hatására folyamatosan formálódik bennem, mely műfajok azok, melyeknek képviselőit előnyben részesítem, illetve melyek azok, amelyek egyre inkább háttérbe szorulnak. Azt hiszem kijelenthető: eleinte sokkal jobban el tudtam merülni a valóságtól elrugaszkodott történetekben, mint mostanság, főként, ha azon belül még a young adult vonalat képviselik. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is veszem már a kezeim közé őket, de valahogy mindig be kell látnom: ebből kezdek kinőni. Egy ilyen próbálkozás egyik ékes példánya volt Chris Howard: Gyökértelen regénye is, mely egy posztapokalitikus young adult műként (de szép megnevezés!) igyekezett belopnia magát a szívembe.
Emma Donoghue annak idején A szoba címet viselő regényével mondhatni eléggé levett a lábamról, ám további művei valahogy elkerülték az érdeklődésemet, így kissé háttérbe is szorult számomra a munkássága. Egészen mostanáig, ugyanis A csoda egyértelműen felkeltette a figyelmemet különös, misztikumot sugárzó, illetve a múlt századba visszakanyarodó alaptörténetével (na meg nem utolsó sorban azzal a különleges és csodaszép borítójával).
Még a tavalyi évben kezdtem neki ennek a könyvnek, de az új év első kötetének címét is megkapta egyúttal, ráadásul ez az első olyan ajándékkönyvem, melyet a Moly karácsonyi ajándékozása alkalmával kaptam, így több szempontból is különleges könyv lett számomra Gail Honeyman regénye, az Eleanor Oliphant köszöni, jól van. Tipikusan az a könyv, melynél ha csupán a fülszöveget olvastam volna el, nem vettem volna a kezembe, annyira könnyed chick lit beütése volt, tipikus csajos témával és ez egyáltalán nem az én műfajom. Szerencsére félszemmel olvastam róla ajánlásokat, melyeknek köszönhetően figyelmen kívül tudtam hagyni az eredetileg kedvhozóként szolgáló sorokat és így nagy elvárással és egy jó adag reménnyel vetettem bele magam az olvasásába.
Josh Malerman 
Egyik este teljesen véletlenül került ez a könyv a látókörömbe, de ahogy elolvastam a fülszövegét, azonnal megvett magának: nem árul el sokat, de amit leír, teljes mértékben magával ragad és nem hagy nyugodni egészen addig, amíg kezedben nem tarthatod magát a regényt. Nem volt kérdés hát, melyik könyv fog megjelenni néhány társával a karácsonyfa alatt, de abban is biztos voltam, hogy Tom Rob Smith: A tanya lesz a sorban az első, amelynek nekifogok.