Szerző: Mona

Nem az esetem | Totth Benedek – Holtverseny

Az idei év első magyar regényeként Totth Benedek első könyvét, a Holtversenyt választottam, melyet egyfajta kultkönyvként is emlegetnek. Már régóta szemeztem vele, ráadásul a tavalyi évben megjelent újabb könyve is, mely szintén felkerült az egyszer el kell olvasnom listámra, így gondoltam, ameddig nem sikerül megszerezni, tökéletes lesz ezzel a művével ráhangolódni. Hát, meg kell, hogy mondjam, rendesen feladta a leckét az író, mert teljesen elbizonytalanított abban, szeretnék-e még olvasni tőle a közeljövőben.

A könyv nem tétovázik, egyből belevág az események közepébe: egy kamaszokkal teli sportkocsi száguld az éjszakában, majd annak rendje és módja szerint elütnek valamit, vagy valakit. Mégis, a későbbiek során az uszodát lelkesen látogató, edzésekre és versenyekre járó fiataloknak ez a baleset lesz a legkisebb gondjuk, hiszen így is elég kalandosak, illetve veszélyesek a mindennapjaik.

Kemény dolgok történnek tinédzser szereplőinkkel, mondhatni egy percig sincs nyugtuk, ezeket pedig durván realisztikusan ábrázolja Totth. Ráadásul nincs semmi könnyed bevezetés a regény világába, egyből arcon csap szókimondó, nyers, alpári stílusával, de szerencsére nem jut el a közönséges jelzőig, ahhoz sokkal jobban van megírva a történet.

A karakterek közül sajnos senki sem szerethető, mindenki az a fiatalember, akit senki sem szeretne, ha ismerőse, neadjisten a gyermeke lenne, hiszen tipikus minden hülyeségbe belekeveredő, minden mindegy elvet valló és mindent kipróbáló gyerekek ők, a felnőtté válás küszöbén, akik őrültséget őrültségre halmoznak, csak a következményekbe nem gondolnak bele.

Olyan érzésem volt, mint amikor Bret Easton Ellis Nullánál is kevesebb című könyvét olvastam: értem én, mi akar a regény lenni, egyfajta életérzést megjelenítve, csak ehhez nem én vagyok a célközönség. Fejlődési regénynek kikiáltását enyhe túlzásnak gondolom, tulajdonképpen végigbazdmegeli mindenki a regényt, hogy aztán valami kikerekedjen belőle, amit fejlődésnek abszolút nem neveznék, helyette inkább a megoldás szóval lehetne jellemezni, amit a kezdeti bonyodalmakra ad meg nekünk az író. Ám azt meg kell hagyni, a címadás és a könyvborító telitalálat.

Totth Benedek - Holtverseny

Kiadó: Magvető Kiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: ua.
Eredeti megjelenés éve: ua.
Oldalak száma: 248
Szerző: Mona

A gyilkos állatok nem mindig négy lábon várhatóak | Mia Cuoto – Az oroszlán vallomása

Mindig simogatja a lelkemet, ha egy szépen megírt, stilisztikai szempontból minőségi könyvet veszek a kezembe. Mia Couto-tól Az oroszlán vallomása határozottan ilyen regényt nyújtott számomra, a megfogalmazott sorokat igazi élmény volt olvasni.

Nem egyszerűen arról szól a könyv, hogy vadászt fogadnak fel egy mozambiki település oroszlánjainak megölésére, ennél jóval tovább megy el a szerző, hiszen ténylegesen olyan társadalmi feszültségek, hagyományok húzódnak oroszlántámadások címszóval, melyeknek nem lehet csak úgy, golyó által véget vetni.

„Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek.”

Két nézőpontból merülhetünk el a történetbe: egyrészt Mariamar, a helyi település lakosa, akit a többiek őrültnek vélnek, másrészt pedig a felfogadott, nagyvárosból érkező vadász elbeszélése nyomán lehetünk tanúi az eseményeknek. Minden rész egy-egy afrikai közmondással kezdődik és kivétel nélkül az összes remekül el lett találva! Már ezekért megérte a kezembe venni a könyvet, na meg az említett, gyönyörűen megírt mondatok miatt, mely nem tudom, hogy a fordító, vagy az eredeti szöveg érdeme-e (esetleg mindkettejüké), mindenesetre határozottan nem mindennapi. Ahogy az sem, hogy ennek ellenpólusaként, maga a regény viszont elég súlyos, borzalmas dolgokat mesél el nekünk ezen szépirodalmi nyelvezet mentén.

„A csend olyan, akár egy kifordított főtt tojás, másoké a héja, de mi törünk össze benne.”

Kicsit furcsán hangzik a témájából kiindulva, de szívesen olvastam volna tovább, számomra nagyon hamar lerendezettnek tűnt. Bár megvolt a maga kereksége és lezárása, kicsit mélyebbre áshatott volna az író ennek a világ végén lévő településnek, Kulumaninak és lakosainak történetébe, ahol megállt az idő és a hagyományok, ősi törvények uralják a mindennapokat. Ahol az asszonyok alárendelt szerepe a természetes, legalábbis a férfiak szemszögéből, akik ezt szemérmetlen módon ki is használják. Inkább azt éreztem, hogy ennek a sztorinak az elmesélésével csupán a felszínt kapargatja, néha egyet-egyet jobban belevájva a rétegek alá, de nem ment igazán a dolgok mélyére.

Mia Cuoto - Az oroszlán vallomása

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: A Confissão da Leoa
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 304
Szerző: Mona

A rejtélyes tragédia megoldásra kerül? | Donnie Eichar – Halálhegy

Hát itt is volnánk, elérkezett az idő, amikor  végre karjaimba tarthatom a babámat. :) Tudom, elég nagy kitérő ahhoz a könyvhöz képest, amelyről most a gondolataimat szeretném megosztani, de nem bírtam ki, hogy ne fonjam bele mondandómba, hiszen magát a regényt már mellette fejeztem be (etetés közbeni olvasás rúlz’).

Mindig is érdekelt a Gyatlov-rejtély, mellyel már számos fórumon foglalkoztak, de valahogy egyik sem ragadta meg annyira a figyelmemet, illetve olyan furcsa irányból próbálták megközelíteni, hogy nem akartam belevetni magam a 9 túrázó tragikus, ám annál rejtélyesebb történetébe. De jött Donnie Eichar: Halálhegy című dokumentumregénye, melynél már abszolút úgy éreztem, ez lesz az, melynek hitelt adok és elolvasom, ő mit tud mondani az eseményekről. Igaz, nem amerikai szerzőtől várná az ember a titok nyitját, ez a könyvben is felmerül jó néhányszor: mit akar épp ez az úriember vájkálni az oroszoknál, ám úgy gondolom tisztességes és rendkívül alapos munkát végzett ahhoz, hogy ezt felhánytorgassuk neki.

“Maga valójában egy szemtanúk nélkül lezajlott, tragikus eseményt próbál rekonstruálni.”

1959 februárjában az oroszországi Urál hegységben, a Halálhegy néven ismert magaslaton rejtélyes körülmények között életét vesztette kilenc tapasztalt túrázó. A baleset titokzatos, baljós körülményei (a fiatalok különös sérülései éppúgy, mint az a tény, hogy a jelek szerint a ponyvát felhasítva, hiányos öltözékben menekültek ki sátrukból, vagy egyikük meglehetősen furcsa, utolsó fényképfelvétele) évtizedekkel később is találgatásokra adtak okot a történtekkel kapcsolatban.  TOVÁBB →

Szerző: Mona

Futószalag utánérzés | Rena Olsen – Egy szót se szólj!

Manapság csak úgy burjánzanak azok a pszichológiai thrillerek, melyek egy-egy női karaktert állítanak a középpontban, akinek

  • tökéletes élete egy csapásra rosszra fordul,
  • normális életet él, de az egy csapásra rosszra fordul,
  • eleve nem túl mesés az élete, de egy csapásra még rosszabbra fordul.

Rena Olsen is biztosra ment és beállt ebbe a sorba, megírva Egy szót se szólj! címet viselő első regényét, de szerencséjére sikerült egy jobb fajta thrillert papírra vetnie, ígéretesebb írói karrier reményét előrevetítve.

Nyitó jelenetként egy rendőrségi rajtaütésnek lehetünk tanúi, melynek során Clara Lawsont és egy kislányt megtalálnak egy szekrény mélyén rejtőzve, majd fogják és elszakítva a lánytól elhurcolják őt férjével együtt, akinek utolsó szavai a nőhöz: ne mondj nekik semmit! Clara-t ezután a rendőrség igyekszik kihallgatni, de ígéretéhez híven nem hajlandó beszélni, egyetlen vágya, hogy visszatérhessen az ő hétköznapi életéhez férjével együtt. Az élethez, melyről fokozatosan kiderül, hogy része a gyermekcsempészet, bántalmazás, emberkereskedelem és prostitúció, így mindaz, amit eddig normálisnak vélt, csupa bűnténnyel és hazugsággal teli.

A jelen eseményei felváltva követik egymást a múltbeliekkel, így lépésről-lépésre nyerhetünk betekintést ebbe az embertelen környezetbe, melyet Clara úgy él meg, hogy ez az élete rendje és egy pillanatra sem kérdőjelez meg. Elsőre eléggé kétesnek tűnik, igazából másodjára is, hogy egy intelligens embert hogy tudnak ennyire az orruknál fogva vezetni és miért nem döbben rá, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Nem könnyű így főszereplőnk mellett kiállni teljes vállszélességgel, hiszen naívitása az eget verdesi és nem tudtam eldönteni, miért nem lát az orrától, már-már kicsit dühített is. Persze sokat nyom a latba az a körülmény, ahogy ebbe a társaságba keveredik és amilyen szellemben felnevelik, ez mégsem teljesen elfogadható ok arra, hogy végül szó nélkül teszi, amit tennie kell, mintegy szemellenzővel járva a birtokukon. TOVÁBB →

Szerző: Mona

Igazi téli olvasmány | Eowyn Ivey – A hóleány

Nos igen, még mindig nem érkezett el a leányzó megszületésének időpontja, így újfent írogathatok Nektek kedvemre. :)

Több éve már, hogy elhatároztam, a tél folyamán magamhoz veszem Eowyn Ivey: A hóleány című regényét, de valahogy csak sikerült kikerülnie a látószögemből annyira, hogy a tél éppen elmúljon és vele együtt a hangulatom is a könyvhöz. Ugyanis ez az a tipikus mű, amelyet el sem tudnék képzelni más évszakhoz kapcsolódóan, egyértelműen a takaróba bebugyolált, teázós esték azok, amelyek összeegyeztethetőek részemről, ha rá gondolok. Az igazi, teljes élményt még a hóesés adta volna az olvasásához, de manapság nem sok ilyen nap jut osztályrészül (mondjuk ahogy kiolvastam, kaptunk némi hópelyhet, úgyhogy nem lehet panaszom :D).

Már rögtön az elején magával ragadott a történet, mely szerint Jack-et és Mabelt az 1920-as évek Alaszkájában ismerjük meg, akik ezen a hideg és vadregényes tájon telepettek le, hogy nyugodt és önfenntartó életet teremthessenek maguknak. Tipikus vadvidéken fekszik a házuk, távol a várostól, mely mellett közvetlenül ott kezdődik az erdő és csak jóval odébb található bárki más család birtoka. Sajnos nem adatott meg nekik, hogy gyermekeket tudjanak felnevelni, pedig ez volt minden szívük vágya, de ettől függetlenül egymás iránti szeretetük töretlen. Egyik önfeledt estéjük nyomán az első nagy hóesésben építenek egy hógyermeket, akinek sálja és kesztyűje másnap nyomtalanul eltűnik, mindössze apró lábnyomok maradnak utánuk a hóban. A rá következő hetekben pedig egy rejtélyes szőke kislány tűnik fel az erdőben, de egyikőjük sem meri biztosan állítani, hogy amit látnak, az valós. Egészen addig, amíg meg nem jelenik a küszöbükön és be nem mutatkozik Faina-ként, innentől kezdve pedig próbálják megérteni, hogyan lehetséges mindez és minden együtt töltött pillanatot kincsként kezelnek, amit a titokzatos és különleges kislány társaságában tölthetnek, mintha csak a saját gyermekük lenne. De ezen a helyen a dolgok csak ritkán azok, aminek látszanak, és amit végül megtudnak a lányról, mindannyiukat megváltoztatja.

Ebben a népmesére épülő könyvben minden varázslatos és elbűvölő, nem csoda hát, hogy első pillantásra úgy éreztem, ezzel a regénnyel hazaértem. Annyi biztos, hogy elengedhetetlen hozzá a megfelelő közeg és hangulat, amiben olvassa az ember, de onnantól kezdve már tudható, hogy nem lehet vele mellélőni. Bájos, már-már mesébe illő, ugyanakkor egy kedves családi történet, ahol életük alakulásába és lelki világukba merülhetünk el. De ne higgyétek, hogy egész végig cukormázba mártott cselekményt kapunk, vannak bizony szomorú, keserédes, vívódó és magányos pillanatok, mely megrepesztik az idilli mese burkát és életközelibbé teszik az egészet.

A szereplők egytől-egyik zseniálisan kidolgozottak és akinél kell, nagyon jól megfigyelhető a karakterfejlődés, mondanom sem kell, remekül alakítja és gyúrja ezeket az írónő. Nagyon nehéz helyzetben lennék, ha egy kedvencet kellene közülük kiválasztanom, a maguk módján mindenki kivételes és remekül megalkotott, gyengepontjaik ellenére is, hiszen ezek teszik őket emberibbé és valósághűbbé, mely elengedhetetlen is ebben a mesei keretben.

Egy szó, mint száz, igazi szépirodalmi mű a szó minden értelmében: egy csipetnyi csodával és mesével, hozzá jó sok szeretettel, érzelemmel, emberséggel, ugyanakkor a valóság kegyetlensége is meg tud mutatkozni és az ezek között húzódó kontraszt adja sajátosságát és egyediségét.

Eowyn Ivey - A hóleány

Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: The Snow Child
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 340
Szerző: Mona

Témához illően | Szécsi Noémi – A kismama naplója

Könyvmolyként mindig is úgy gondoltam, ha eljön az ideje a gyermekvárásnak, kötetről-kötetre fogom bújni a különböző, témát boncolgató szakirodalmat, illetve regényeket. Amikor végül beköszöntött ez az időszak, valahogy nem éreztem szükségét, hogy ilyen irományoknak álljak neki, szerencsére, amely információk fontosak voltak számomra, azt ismerősöktől, illetékes személyektől be tudtam zsebelni.

Egy valamit megtanultam: minden terhesség más, máshogy is éli meg mindenki, nem lehet minden sémát mindenkire ráhúzni, sőt! Úgy gondolom roppant szerencsésnek mondhatom magam, hogy a negatívabb vetülete messzire elkerült és nagyon kellemes 9 hónapot tudhatok immár magam mögött (már tényleg bármelyik pillanatban elérkezhet az idő!). Végül Szécsi Noémi könyve volt az, amely kivételt képezett és végül csak helyet kapott a polcomon és ha már beszereztem, nem is tudtam megállni, hogy addig, amíg még tart a dolog, el ne olvassam A kismama naplóját.

A várandóságtól megdicsőült terhes nő terebélyesedő pocakját nézegeti állandóan, és hogy a babának jó legyen, pontosan kimért saláta-, szénhidrát- és fehérjemennyiségeket vesz magához. Legalábbis így van megírva a Nagykönyvben. Csakhogy hisztis, hiú és falánk nők is esnek teherbe, és lesznek belőlük hisztis, hiú és falánk kismamák. Erről olvashatunk Szécsi Noémi második kötetében, amely ezúttal nem regény, hanem egy terhesség naplószerűen elbeszélt története.

TOVÁBB →