Kendare Blake – Vérbe öltözött Anna és A rémálmok lánya (Anna sorozat)

verbeoltozottannaA horrorfilmek kapcsán már több bejegyzésem is született, a parkolópályára kerülésük után viszont ideje volt belekóstolnom milyen is az, amikor egy ijesztő(bb) történetet nem a látottak, hanem az olvasottak alapján él át az ember, hanghatások nélkül, csupán a fantázia által vezérelve. Nem éppen a mélyvízbe ugrással kezdtem, Kendare Blake – Vérbe öltözött Anna, valamint a folytatása, A rémálmok lánya nevet viselő könyvek ugyan horror és fantasy kategóriába sorolhatóak és olvashatók bennük rusnya dolgok, a pulzusomat azonban nem sikerült megemelniük.

Az alapsztori által egy Odaát ihletésű környezetbe csöppenünk bele, ahol a 17 éves Cas az apja foglalkozását megörökölve és azt folytatva végez különleges késével azokkal a gonosz kísértetekkel, szellemekkel, akik nem lépnek át a túlvilágba, hanem az élők között maradva próbálják megbosszulni ártatlan embereken az ellenük elkövetett brutális és értelmetlen halálukat. A világ minden tájáról kap tippeket a potenciális következő meggyilkolandó természetfelettiről, ám ezeket a küldetéseket szigorúan egyedül hajtja végre, boszorkány anyja csak amolyan védelmi eszközökkel látja el, valamint egy-egy balul elsült mutatvány után segít számára a lábadozásban mindenféle boszis gyógynövényekkel. Bár nem szívesen látja fiát ebben a szerepben – hiszen férjének is ez lett végül a veszte – sosem kéri meg fiát, hogy hagyjon fel ezzel a tevékenységével. Amikor aztán Cas értesül egy bizonyos Anna Korlova nevű lány történetéről és a brutális gyilkolásairól, szokás szerint átköltöznek abba a városba, hogy leszámolhasson vele, majd szépen ismét továbbállhasson. Arra azonban nem gondol, hogy ez a szellem korántsem lesz olyan egyszerű feladat, mint hitte és nem csak ő lesz az, aki a legnagyobb problémát jelenti majd.

TOVÁBB →

Gail Carriger – Soulless – Lélektelen

soullessXIX. század, csipkék, fodrok, ízléstelenebbnél ízléstelenebb kalapok, kravátlik, napernyők, bálok, gőzgépek, léghajók, tudósok – steampunk, gőzpunk, urban fantasy, és még dobálózhanék tovább a különféle jelzőkkel, amelyek Gail Carriger Soulless – Lélektelen című könyvét jellemzik. Egészen egyedi alaptörténetű művel van dolgunk, ahol egyszerre vannak jelen a régi idők sajátosságai a természetfeletti lények világával.

A dolog azonban nem áll meg ennyinél, hiszen különlegességét tovább tetőzi, hogy a szokásos vámpírok, vérfarkasok, szellemek és kísértetek mellett egy újabb teremtménnyel is megismerkedhetünk: főhősnőnk egy lélektelen, természeten túli hölgy, akinek érintésére visszahúzódnak a fogak és eltűnnek a bundák – képes semlegesíteni a természetfelettit. Így már még inkább érdekesebb, nemde?

TOVÁBB →

Mira Grant – Feed – Etetés

feedA zombis történeteket illetően mindenkinek megvannak a megszokott sztereopítiák: vírustól megfertőzött élőholtak széttépett ruhában, kezüket maguk elé tartva, szaggatott mozgással közelítenek és támadják meg áldozataikat némi élelemszerzés és természetesen a fertőzés aprópójából, hol lassabban, hol pedig meglepő gyorsasággal véghezvive mindezt.

Egészen eddig nálam ebben ki is merültek az ilyen témával foglalkozó érdemleges sztorik, de jött Mira Grant és teljesen más nézőpontba helyezte ezt az egész „misztikumot” trilógiájának első, Feed – Etetés című regényével, mely amellett, hogy nagyon is reálissá teszi az egész jelenséget, kiemel olyan következményeket is, melyek egészen más dimenzióba helyezik a zombiapokalipszist.

Az orvostudomány szárnyal, feltalálják a rák ellenszerét, előkerül egy új influenza elleni oltóanyag is, mindenki örül, aztán a semmiből szépen beüt a krach. Az alapsztori nem hoz újdonságot: ez a két gyógyszer külön-külön csodálatos szernek bizonyulnak, de vegyítve létrejön egy olyan halálos vírus, mellyel hip-hop megteremtődnek élőholt barátaink. A könyv nem magával az apokalipszissel kezd, jóval utána járunk, amikor már a zombik úgymond a hétköznapi élet részévé váltak és az emberek alkalmazkodni kényszerültek a változáshoz. A társasági lényekből így válnak biztonságos bunkereik és házaik mögé begubózó, csak igen szükséges esetekben kimerészkedő emberekké, akik elveszítették a zombik ellen folytatott ádáz küzdelmet és kénytelenek meghunyászkodva élni további éveiket.

TOVÁBB →

J. K. Rowling – Átmeneti üresedés

atmenetiurasedesSzomorú pillanat volt, amikor anno kedvenc írónőnk, J.K. Rowling bejelentette, hogy a Harry Potter sorozatnak vége, többet nem tudunk meg Harry sorsáról. Aztán mindenki túllépett rajta a maga módján, persze az írónő eközben nem ült tétlenül, mint aki jól végezte dolgát (még ha éppenséggel meg is tehette volna), hanem ismét regénybe kezdett, ezúttal a felnőtt közönséget megcélozva Átmeneti üresedés című művével.

Lehetne boncolgatni és ítélkezni, jó döntés volt-e vagy sem, hogy éppen ezt és éppen ekkor írta meg, egy biztos: nem kis nyomás nehezedett rá amiatt, hogy a varázslókhoz szokott rajongói vajon elfogadják-e a teljesen más témájú regényét.

Személy szerint én imádtam a Harry Potter könyveket, de számomra nem jelent akkora érvágást – mint ahogy sokan hangoztatják -, hogy egy tőle szokatlanabb környezetbe ágyazott könyvét olvassam el. Párhuzamot vonni közöttük teljesen felesleges, én inkább próbáltam úgy olvasni, mintha nem is Rowling írta volna. Ennek szellemében írom róla le a gondolataimat.

A történet helyszínéül Dél-Nyugat Anglia szolgál, pontosabban Pagford kisvárosa, mely az ugyancsak kisváros Yarvil mellett terül el. Részletes történelmet kapunk a mű során a településről, melyből kiderül, hogy ez a két helység mennyire ellenséges egymással (főként a pagfordi oldalról nézve), mely komoly politikai és erkölcsi vitákban csúcsosodik ki a városi tanácsban.

TOVÁBB →

Emma Donoghue – A szoba

aszobaAz már megszokott dolognak számít regények terén, amikor valakinek a nézőpontjából ismerjük meg és követjük végig a történetet, de Emma Donoghue kanadai írónő gondolt egy merészet és nem elég, hogy egy kisfiút tett főszereplővé, ennél még sokkal tovább ment: egyenesen az ő szemszögéből mutatja be a sztorit A szoba című regényében. Elsőre azt gondolná az ember, hogy emiatt egy csupa bájos és vidám gondolatokkal megírt könyvről van szó, ám itt egy nagyon komoly drámával van dolgunk, mely az emberrablás igaz történeteiből meríti alapanyagát. A The New York Times a 2010-es év egyik legjobb regényének titulálta, így elolvasva én is hasonló véleményre jutottam, több okból kifolyólag is.

TOVÁBB →

Patrick Ness – Kés a Zajban (Chaos Walking sorozat 1.)

kesazajbanAkarva-akaratlanul is döntő szokott lenni néhány könyv elolvasásánál a róla alkotott vélemények felszínes áttekintése (szigorúan kihagyva a spoileres részeket!), mely alapján az ígéretes történet kap egy újabb löketet, egyfajta megerősítést, hogy bizony érdemes nekiállni. Nem volt ez másképp Patrick Ness Chaos Walking trilógiájának első darabja, a Kés a Zajban mű tekintetében sem. Bár szeretek úgy nekiállni többrészes sorozatoknak, hogy minden darabja megvan, itt most csupán az első részhez sikerült hozzájutnom, de mivel annyi pozitív és különleges jelzővel illették, gondoltam elkezdtem, legfeljebb majd’ megesz a fene, míg rátalálok a folytatásra. Na de nézzük, miért írom mégis az elolvasása után nyugalommal ezt a bejegyzést.

TOVÁBB →