Ha nem szuperhősös képregényre vágysz, ezzel nem fogsz mellé lőni | John Allison – Whitney Cogar: Veletek megleszek (Egyetemre mentem sorozat 1.)

Kezdjük a legelején. Számomra a képregények mindig is leginkább a szuperhősökkel kapcsolatos történeteket jelentették, bár ott voltak gyermekkorom kedvencei is, mint a Garfield vagy a Donald Kacsa Magazin, aktív könyvmolyságom alatt nagyon sokáig nem foglalkoztatott a képregények világa, pontosan emiatt a téves képzet miatt, hogy nem is létezik másfajta ezekből. Dehát itt van nekünk a világháló és a közösségi média, amelyen böngészve és aktívan figyelve az irodalmi élet eseményeit, elég hamar szembejött velem, hogy bizony a képregény lehet más és nem csupán az általam nem igazán érdekelt szuperhős univerzumok hálózzák be. Azért azt valljuk be, hogy nincs könnyű dolga annak, aki – hozzám hasonlóan – a kivételeket keresi, de szerencsére manapság már nagyobb a választék ahhoz, hogy mindenki találjon a szája ízének megfelelő példányt, csak utánuk kell menni. Például itt van nekünk egy Panel Kalandor, aki pont a paletta szélesítését tűzte ki célul és aki elhozta nekünk többek között a Vissza a jövőbe képregényeket is, most pedig az Egyetemre mentem sorozat első részét, a Veletek megleszeket vehetik az olvasók a kezükbe neki köszönhetően.

Az alaptörténet egyszerű: van itt három lány, Susan, ​Esther, és Daisy, akik megkezdték az egyetemi tanulmányaikat és próbálnak boldogulni az élet kiszámíthatatlan tengerében. Amik velük megesnek, azok viszont már nem ennyire egyszerű dolgok, hiszen furcsábbnál-furcsább helyzetbe kerülnek, miközben ők is próbálják megtalálni valódi énjüket, keresik útjukat és helyüket a világban.

TOVÁBB →

Egy válás margójára | Taffy Brodesser-Akner: Fleishman ​bajban van

A KULT Könyvek kiadói sorozat nagy kedvencem a hazai kiadói kínálatban, szerencsére folyamatosan érkeznek az érdekesebbnél-érdekesebb történetek, amelyeknél nem is lehet műfaji hasonlóságot találni, azonban egy valami közös: egytől-egyig olyan regényeket tartalmaz, amelyekről érdemes beszélni, amelyek a modern világirodalom képviselői. Például itt van a jelen bejegyzésben taglalt példány, a Fleishman bajban van, amely látszólag egy újabb tű az emberi sorsok szénakazalában, azonban, ha elkezdjük olvasni, rögtön kiderül, hogy jóval többről van itt szó, mint egy válás taglalásáról, hiszen tele van olyan problémákkal, kérdésekkel és tanulságokkal, amelyek manapság igencsak aktuálisak, és érdemes olvasni róluk, hogy jobban el tudjunk igazolni a nagyvilágban.

„Toby ​Fleishman azt hitte, tisztában van vele, mire számíthat a válás után: hétvégéken és az ünnepek felében nála lesznek a gyerekek, az ex-szel pedig olykor hajba kapnak majd a praktikus dolgok egyeztetésekor. Arra viszont nem számított, hogy egy szép napon Rachel áthozza a két gyereket, aztán lelép és soha nem tér vissza. Pedig Fleishman mennyi munkát fektetett abba, hogy egyensúlyt teremtsen a szingli élet és a család között! 
Toby próbálja megtalálni Rachelt, igyekszik ellátni a kórházi pácienseit, megfelelni a végeérhetetlen szülői teendőknek és örül a mobiltelefonos appok segítségével felvirágoztatott szexuális életének. A visszautasított férj szerepében tetszeleg, aki a felesége túlméretezett ambícióinak esett áldozatául. De ha igazán szembe szeretne nézni a kapcsolatukkal, be kell vallania magának, hogy a kezdetektől fogva szőnyeg alá söpörte a problémákat.”

TOVÁBB →

Terápia papírra vetve, és terápia a léleknek | Lori Gottlieb: Akarsz beszélni róla?

Mindig is nagy érdeklődéssel szemléltem azokat az alkotásokat – legyen az film, sorozat, vagy könyv -, amelyek a pszichológusokkal foglalkoznak és a pszichoterápiák rejtelmeibe avatnak be bennünket. Bár nagy kívánságlistás kötetek Irvin D. Yalom írásai, még nem kerültek sorra nálam, egyelőre aTerápiacímű magyar sorozat az, ahol először mélyedhettem el ebben a témában. Mondanom sem kell, az összes évad epizódját faltam, mintha nem lenne holnap és hatalmas üresség maradt bennem, amikor a legutolsó rész is véget ért. Az emberi sorsok mindig különlegesek, hát még az a munka, ahogy a különféle problémákra együtt megkeresik a legmegfelelőbb megoldást, miközben olyan dolgok bukkannak a felszínre, amire nem is gondolna az ember.

TOVÁBB →

Csupaszív történet | Eleanor H. Porter: Az ​élet játéka (Az élet játéka sorozat 1.)

Mostanában nem túl gyakran fordult elő, hogy két komplexebb regény között szünetet tartottam volna valami könnyedebb irománnyal, de köszönhetően a tavasznak, vagy ennek az egész járvány mizériának, egy régóta várólistás könyvet vettem a kezembe, ez pedig nem más, mint Elena H. Portertől Az élet játéka. Szinte csak ódákat hallottam és olvastam róla, így bekerült részemről abba a bizonyos kalapba, ahol azok a kötetek kapnak helyet, amelyeket életem során mindenképpen el szeretnék olvasni.

Az alaptörténetben mondhatni nincs semmi különleges: egy meglehetősen mogorva kisasszony egy kastélyban él alkalmazottaival és egyik nap ebbe a közegbe megérkezik az úrnő elárvult unokahúga, Pollyanna, aki egy csupaszív és vidám kislány. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a dolgok innentől kezdve fenekestül felfordulnak, főként azért, mert a kislány egy különös játékot játszik: minden helyzetben és történésben igyekszik találni valamit, aminek örülni lehet.

TOVÁBB →

Egy újabb hamisítatlan lélekvesztő könyv | Claire Douglas: Utoljára ​látták

Emlékeztek még a legutóbbi lélekvesztő könyvre, amelytől teljesen leesett az állam? (Ha netalántán nem, ide kattintva el tudjátok gyorsan olvasni.) Nemrégiben volt szerencsém egy újabb kötethez a Tericum Könyvkiadó jóvoltából ebből a részlegből, mégpedig Claire Douglas: Utoljára látták címet viselő thrilleréhez. A No exit után nagyon magas lett az a bizonyos léc és roppant kíváncsivá tett, milyenek lehetnek a kiadó repertoárjának további példányai. A thrillerek esetében elég nehéz már valami különlegeset és egyedit letenni az asztalra, de az a helyzet, hogy az Utoljára látták regény nagyon pozitív és emlékezetes olvasási élményt jelentett számomra és nem csupán azért, mert ez volt hosszú kihagyás után az első olyan könyv, amelyet útközben, tömegközlekedve vettem a kezembe.

TOVÁBB →

Blog a felnőtté válásról | Szabó Elvira: Patchwork

Manapság nagyon felkapott időtöltéssé vált a blogolás a legkülönfélébb tematikákkal, vagy egyszerűen csak személyes eszmefuttatásokra használva, egyfajta lenyomatként őrizve az utókor számára. Egy ideig jómagam is próbálkoztam vele, különféle témákkal, vagy életem eseményeinek beszámolójával, de hamar kiderült, hogy leginkább a könyvek azok, amelyek felé húz a szívem és amelyekről a legszívesebben írok. Ezeknek a platformoknak az olvasásával is valahogy így vagyok: néha elolvasgatok egy-két bejegyzést, de a legtöbb itt is az olvasáshoz köthető (hogyhogy nem J). Blogregénnyel eddigi pályafutásom során még nem volt dolgom, naplóregényt már többet is forgattam, igazából a mezei regénytől eltérő forma vagy műfaj nem zavaró számomra, ha a történet megkívánja, sőt, legalább hoz egy kis változatosságot a könyv kavalkádomba. Első blogregényem Szabó Elvira: Patchwork című műve lett, amelyben egy bizonyos Felhő által álnéven írt, Patchwork címet viselő blogot követhettem a könyv által egy évig. Na és milyen volt blogot könyvként olvasni? Lássuk csak!

TOVÁBB →