Jessica Brockmole – Levelek Skye szigetéről

Székesfehérvár, 2015. május 3.

Kedves Olvasóim!

Bár már elkezdődött a május hónap, első hétvégéjén mi sem látszik ebből, csupán szürke felhők, bánatosan lengedező fák és kihalt utcák, mintha az ősz eltévesztette volna érkezését. Ám ha hinni lehet a jóslásoknak, hamarosan jön a nyár – legalábbis egy-két napra biztosan -, hogy a természet és az emberek újult lelkesedéssel vághassanak bele a mindennapjaikba. 

Kiolvasott könyvemhez viszont remek hangulatot teremtett ez a melankólia, kiváló elfoglaltság gyanánt a hétvége alatt végigolvashattam Jessica Brockmole levélregényét, a Levelek Skye szigetéről című nagyszerű történetet, melynek hatására alakítottam bejegyzésem elejét – lehetséges ugyan, hogy nem épp a fenti dátum lesz publikálásának napja, de a friss élmények hatására a többi elmesélésre váró könyv elé tolakodva, tújburjánzó gondolataimmal igyekszem visszaadni, milyen élményben is lehet részese annak, aki kezébe veszi az írónő eme alkotását.

További olvasásra sarkallva, üdvözlettel:

mona

levelekskyszigeterolAz egész mindössze egy rajongói levéllel vette kezdetét: David Graham fogta magát és megcímezte élete első ilyen témájú küldeményét Elspeth Dunn költőnő számára, komolyabb választ nem remélve. Ám a nőtől hamar választ kap – az akkori viszonyokhoz képest, hiszen 1912-ben járunk -, így kezdetét veszi egy hosszú és tartalmas levelezgetés az ifjú egyetemista és a félreeső Skye-szigeten élő hölgy között.

Ezzel párhuzamosan másik idősíkunk 1940-ből származó levelezéseket mutat be, ahol az ifjú Margaret igyekszik rájönni anyja féltve őrzött titkára, amikor is egy bombatámadásnak köszönhetően a házuk falából rejtélyes levelek sokasága bukkan elő, mely édesanyja számára a legbecsesebb kincseknek bizonyulnak… TOVÁBB →

Gillian Flynn – Sötét helyek

sotethelyekAz írónő munkássága mondhatni egy fokkal jobban a reflektorfénybe került a Holtodiglan című regényéből készült filmnek hála (blogbejegyzésemet a könyvről ITT tudod megtekinteni róla), melyet jó kisiparosokhoz hűen promózták, ahol csak tudták. Nekem is volt alkalmam megtekinteni és azt kell, hogy mondjam, igazán jól vissza tudták adni a könyv világát karaktereivel és hangulatával együtt, különösebb kivetnivaló nélkül.

Ilyenkor természetesen már a többi műve is előkerül, előszeretettel hivatkozva első népszerűvé váló könyvére, így eshetett meg az, hogy egy korábbi művét, a Sötét helyeket úgy reklámozzák, mint ’A Holtodiglan szerzőjének új könyvét’, holott 3 évvel előbb jelent meg, mint felhypolt társa, csak éppen most már anyagilag megérte a fáradtságot, hogy ezt is lefordítsák. Na de nézzük, pszichothrillere nyomába érhet-e későbbi regényének!

A regény főszereplőjének, Libby Day-nek kimondottan nehéz gyermekkor jutott: hétéves korában nővéreit és édesanyját meggyilkolták, míg ő kimenekülve a házból és elrejtőzve túlélte a borzalmakat, melyet 15 éves bátyja, Ben követett el. TOVÁBB →

Helló, mi?

Furcsa beköszönő bejegyzést írni egy olyan blog esetében, amelyhez már évek óta gyűlnek a bejegyzések, de mivel ez a mostani „megújulás” egy nagyobb mérföldkőnek számít, nem lehet mellette csak úgy szó nélkül elmenni. Na meg természetesen a kötelező visszatekintés sem hagyható ki!

Esetemben ennek az egész ötletnek a csírája akkor fogalmazódott meg, amikor körülbelül 2,5 évvel ezelőtt megkaptam azóta elválaszthatatlan társamat, a Kindle-ömet. Gimnáziumi éveim alatt ugyan olvasgattam szorgalmasan, ám utána keletkezett egy hatalmas és szégyenletes űr, amelyet aztán az ebookom hivatott végre betölteni, abszolút sikerrel! Bár hirtelen ötlettől vezérelve találtam rá és néztem utána az eszköznek, olyan intenzitással találtunk egymásra, hogy majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor abban az évben karácsonyra (igazság szerint már kicsivel előtte) meglepetés gyanánt megkaptam és már ott is figyelt a kezemben teljes valóságában. Az első könyvek elolvasása után pedig személyes blogomon írtam róluk pár sort, kipróbálva milyen is kiírni magamból. A bejegyzések aztán mohó olvasásomnak köszönhetően gyarapodtak, míg aztán át nem vették az irányítást személyes dolgaim felett, így nem volt mese, a kettőnek előbb-utóbb szét kellett válnia.

NyGEo9x

Beköszöntött a blog.hu-s korszak, mely élt, vergődött, majd szépen csendben elhalt. Megőrjített a felület behatároltsága, az, hogy nem tudtam olyan mértékben személyre szabni és közönségbarátabbá tenni, ahogy szerettem volna, így csak idő kérdése volt, mikor költözök ismét, remélhetőleg már egy végleges helyre.

Hát itt is volnánk, elérkezve a jelenhez és egyúttal visszatérve a jó öreg WordPress felülethez, melyet mindig is jobban preferáltam más blogmotorokhoz képest, ráadásul egy teljesen saját domain alatt. Ez számomra hatalmas ugródeszkát jelent, hiszen végre szabadon, tetszés szerint, újult lelkesedéssel vághatok bele ismét a bejegyzések gyártásába.

Egyelőre maradnak a megszokott irományok, de a későbbiekben igyekszem belenyúlni a kreatív kalapomba és valamilyen olyan újdonságokkal előrukkolni, amely számotokra is érdekessé válhat.

Köszönöm, ha velem tartotok!

mona

Lisa Genova – Megmaradt Alice-nek

megmaradtalicenekVoltatok már úgy, hogy a kezetekbe vettetek egy könyvet és csupán rálátásotok volt arról, miről is fog szólni, de már előre tudtátok, hogy odáig lesztek érte? Természetesen itt nem arról a hype özönnel elárasztott, legtöbb esetben alaptalanul magasztalt alkotásokról beszélek, amelyeknél beléd tukmálják, hogy igenis jó és csak szeretni lehet, hanem azokról, amelyek megbújnak a rengetegben és amikor végre egymásra találtok, régi barátként „somolyogtok” össze, egyfajta zsák a foltját érzésként. (Az már más kérdés, ha utána valóban felkapják és népszerűsítik, de itt most ettől független egymásra találásról beszélünk.)

Na, Lisa Genova Megmaradt Alice-nek című művének pontosan ilyen megérzéssel ugrottam neki, nem meglepő módon az utolsó oldal elolvasásával a jóslatom be is igazolódott: valóban egy jó könyv annak ellenére, hogy mennyire komoly és sokkoló dologról szól.

„Már akkor, egy évvel korábban is ott voltak azok a neuronok a fejében, nem messze a fülétől, amelyek haldokoltak kínjukban, csak túl csendesen, így nem hallhatta meg őket. Néhányan azt állítják, hogy a dolgok alattomos módon fordultak rosszra, hogy az idegsejtek maguk gerjesztették azokat a folyamatokat, amelyek később a pusztulásukhoz vezettek. Nem lehetett tudni, hogy molekuláris gyilkosság vagy sejtszintű öngyilkosság zajlott, mert az idegsejtek elpusztultak, mielőtt megsúghatták volna neki, mi történik vele.”

TOVÁBB →

Adrian Barnes: Álmatlanok

almatlanokAz álmatlanság gyakorlatilag mindenki életében felbukkan egy stresszesebb nap/hét okán; egy nyugodni nem hagyó gondolat miatt; az időjárás változásának köszönhetően, esetleg egy nehezebb étel elfogyasztása végett. Ha azonban nem csak átmeneti, hanem tartós állapot következik be, az egyik legalattomosabban romboló probléma kerekedhet belőle.

Nem véletlen, hogy már őseink is alkalmazták az alvásmegvonást kínzási eszközként, megtámadva így az áldozat mentális és fizikai egészségét, hiszen az egyik alapvető funkciótól fosztják meg őket, maradandó károkat okozva. A kezdeti fáradság, kimerültség, érzékenység és koncentrációvesztés után jönnek a problémásabb tünetek: mivel a szervezet nem tudja kipihenni magát, az immunrendszer csődöt jelent, nehézzé válik a beszéd, látászavar, hallucináció keletkezik, ha pedig még tovább feszítjük a húrt, az végül elszakad és a test összeomlik.

Adrian Barnes posztapokaliptikus regényének témájához ezt a jelenséget hívta alapul; az Álmatlanok című elbeszélésén keresztül kísérhetjük figyelemmel, hová fajul az emberiség, ha kollektíven nem tudnak aludni.

TOVÁBB →

Louisa Young – Drágám, tudatom veled…

A háborúk borzalmairól már sokan sok helyen beszámoltak akár sorok között, akár hús-vér valójában életre keltve, így már mindenki tudja (vagy legalábbis próbálja elképzelni, mivel nagy valószínűséggel nem élte át), milyen állapotok uralkodtak és mennyire megviselte a társadalmat, mindenféle szempontból. A témában ihlet merítése majdhogynem kiaknázhatatlan, hiszen a katonákon keresztül a politikai élet szereplőin át az egészen egyszerű, hétköznapi emberekig, szinte mindenkire kihatással volt. Érdekek feszültek egymásnak, szerelmek bomlottak fel, családok szakadtak szét, hogy aztán – ha voltak olyan szerencsések – később újra egyesüljenek, vagy egy tragédiának köszönhetően megmaradjanak csonka mivoltuknak.

dragamtudatomveledTörténelem iránt érdeklődő emberként úgy gondolom, az egyik leghálásabb téma, melybe bele lehet kezdeni, mert mindig értesülünk olyan új érdekességről, melyet a többi alkotás vagy nem tartalmazott, vagy esetleg új dimenzióba emeli, ezzel is bővítve tudásunkat, de sajnos azért itt is akadnak kivételek – nem minden műnél mondható el, hogy eléri a kívánt hatást. Szegény Louisa Young is beleesett abba a hibába a Drágám, tudatom veled… című regényével, hogy túl sokat akart, csak épp tehetsége nem volt hozzá, hogy kivirágoztassa.

A fülszöveg egy szerelmi dráma hatását kelti sejtelmességével, központi elemeként a szereplők között váltott levelezéseket kiemelve, mely alapján egy érdekes szerelmi történet félét és a mögötte megbúvó „borzasztó” igazság felszínre kerülését várjuk:

Drága Nadine-om!

Tudatom veled, még mielőtt táviratot kapnál, hogy augusztus 21-én beutaltak a 36-os számú tábori kórházba egy kis sebesüléssel…

Most kényelmesen fekszem az ágyban, és a legjobb sebészek meg ápolónők megteszik értem mindazt, amire szükségem van.

Majd írok, hogy miként boldogulok, de innen már nem, mert arra számítok, hogy rövidesen elhagyom a támaszpontot.

Szeretettel,
Riley Purefroy 

 

1917 augusztusa
Egy levél, két szerelmes, egy borzasztó hazugság.
Háborúban mindig az igazság az első áldozat…

TOVÁBB →