Egy ígéretes kezdés | Nicholas Binge: Felemelkedés

Ismeretlen, első könyves szerzőként nem voltak különösebb elvárásaim Nicholas Binge Felemelkedés című regénye vonatkozásában, még annak ellenére sem, hogy a 2023-as évben ez volt az Agave első, ízig-vérig sci-fi újdonsága (mármint olyan értelemben, hogy nem valamelyik bejáratott, kedvelt írójuk újabb, vagy újra kiadott művét hozták, hanem egy „vadidegen” regényét). Talán ennek is köszönhető, hogy kellemes meglepetést okozott ez a könyv, témájában és történetében egyaránt.

A Felemelkedés eleinte tele van titkokkal és furcsa dolgokkal: Harold, aki egykor orvosként tevékenykedett, majd visszavonulva megmagyarázhatatlan jelenségeket tanulmányozott, eltűnt. Testvére majdnem 30 év után talál rá egy eldugott pszichiátrián, kommunikációra alig képes állapotban, paranoid téveszmékkel, csapongó hangulattal a nyugtalanság és az erőszakosság között. Találkozásukat követően ráadásul öngyilkos lesz, egyedül unokahúgának címzett levelei maradnak fenn utána, élete tanúbizonyosságaként. Ezek a levelek viszont – egy titkos expedíciót feltárva – mindent megváltoztatnak. A semmiből bukkan fel az óceán közepén egy rejtélyes hegy, Harold pedig, a második expedíció egyik tagjaként próbálja megfejteni a titkát. De hogy mi történt az első expedícióval, azt még az egyetlen túlélő sem tudja megmondani, aki azóta mentális problémákkal küzd (aki nem mellesleg Harold volt felesége). Senki sincs igazán beavatva, egyre több a szokatlan tényező és a bizarr esemény, előttük pedig csak egyetlen cél lebeg: feljutni a csúcsra, noha önmaguknak sem tudják bevallani, miért érzik ezt a késztetést.

TOVÁBB →

Sci-fi, thriller, megváltozott körülmények

A borongós, hideg időjárás magával vonzza a baljósabb történetek felé fordulásom, legyen az horror, vagy thriller, bár előbbi esetben még viszonylag óvatos vagyok és elég sok felfedeznivaló vár rám. A thriller viszont régi nagy „szerelmem”, ha lehet így fogalmazni, ezért minden egyes, ebben a műfajban megírt könyvet régi ismerősként üdvözítek. A ködös őszi és téli időszakban sikerült egymás után zsinórban olyan thrillereket választanom, amelyek a sci-fi műfajhoz is kapcsolódnak, hol szorosabban, hol kicsit tágabb értelemben, ezért úgy gondoltam, egy bejegyzésben összefoglalom őket, legfőképp azért, mert több hasonlóságot mutatnak egymással, mint gondoltam.

A három kiválasztott:

James Patterson – J. D. Barker: A zaj

Jeff VanderMeer: Kolibri szalamandra

Blake Crouch: Géncsapda

Kivétel nélkül olyan írók, akiknek a munkásságára különös figyelmet fordítok: Crouch minden eddigi magyarul megjelent regényét elolvastam eddig, VanderMeer-től egy híján szintén, J. D. Barker-nél már jobban megválogattam ugyan az olvasmányaimat, de eddig egyik sem okozott csalódást, sőt, inkább úgy fogalmaznék, a társszerzős könyvei keltettek bennem egyedül némi bizonytalanságot, ezzel szerettem volna most leszámolni.

TOVÁBB →

A különleges világ, fondorlatos cselekmény, na meg egy csipetnyi mágia esete egy tolvajjal | Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Amikor kézbe vettem A fekete nyelvű tolvajt, akkor döbbentem rá, hogy a megannyi sci-fi közepette milyen régen is olvastam már igazi fantasy-t, pláne olyat, amely a felnőtt korosztályt célozza meg. Ezért abszolút tapogatózva, érdeklődéssel forgattam a könyvet, haladva az egyes fejezetekkel, mintha valami újdonságot fedeznék fel, fokozatosan. Tulajdonképpen mondhatjuk is, hogy újra megismerkedtem a fantasy világfelépítéssel, struktúrával, ehhez pedig tökéletes alapanyagnak bizonyult Christopher Buehlman regénye.

Kinch Na Shannack kisebb vagyonnal tartozik a Szedők Céhének, amiért kiképezték a tolvajok mesterségére, vagyis a zárfeltörésre, késharcra, falmászásra, zuhanástompításra, hazugságszövésre és csapdaállításra, valamint pár apróbb varázstrükkre. Muszáj törlesztenie az adósságát, ezért elrejtőzött a régi erdei út mellett, hogy kirabolja az arra járó utazókat.

Ma azonban Kinch Na Shannack rossz célpontot választott.

Galva egy lovag, a kegyetlen goblinháborúk túlélője, és a halál istennőjének szolgálóleánya. A királynőjét keresi, aki eltűnt, miután az óriások lerohantak egy távoli, északi várost.

Kinch örülhet, hogy élve megúszta a sikertelen rablást, azonban a sorsa végzetesen összefonódik Galváéval. A tolvajt és a lovagot a közös ellenségek és a szokatlan veszélyek arra késztetik, hogy nagyszabású utazásra induljanak, amely során emberhúsra éhező goblinok és sötét vizekben vadászó krakenek várnak rájuk, a tisztesség pedig olyan fényűzés, amit kevesen engedhetnek meg maguknak.

TOVÁBB →

Két fajsúlyos mű közötti könnyed fellélegzés | John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság

John Scalzi munkásságával annak idején a Bezárt elmék elolvasása során találkoztam, akkor számomra a túl humoros felhang kissé rányomta a bélyegét az amúgy nagyszerű ötletekkel tarkított történetre, valamint a krimi szál miatt sem vált a kedvencemmé, amolyan egyszer elolvasós, stílusba betekintős, majd szépen elfeledett státuszt vívta ki magának. Majd jött 2022, amikor is a pazarul sikerült magyar borítóval belengette az Agave A ​Kaidzsú Állatvédő Társaságot, én pedig kapva-kaptam az alkalmon, hogy újra megpróbálkozzam Mr. Scalzival, hátha ezúttal nagyobb lesz a szerelem. Éppen végigértem a Dűnén, ami – bár kedvenc lett – azért elég nagy falatnak bizonyult, így valami könnyedebb regényt remélve indultam neki, és mennyire jól tettem!

Jamie Gray próbál boldogulni a Covid időszakában, amely végigsöpör New Yorkon, viszonylag jónak mondható állása egykettőre átalakul a megváltozott helyzet miatt, így már futárként kénytelen dolgozni. Egy rendelés teljesítése során találkozik régi ismerősével, Tommal, aki egy állatjogi szervezetnek dolgozik, ahova sürgősen kellene egy beugró ember, így Jamie kapva-kap az alkalmon, és elvállalja a munkát. Csakhogy az állatok, akiket védeni szükséges, nem a Földön élnek, hanem annak egy alternatív változatán, és hatalmas dinoszaurusz-szerű, Godzillához hasonló, kaidzsúnak nevezett állatok, akik óriási méretük ellenére mégis védelemre szorulnak. Innentől pedig kezdetét veszi az ismeretlen világ felfedezése, majd a kalandokkal és nem utolsó sorban veszélyekkel teli történet, nagyon furcsa helyzetekkel, és rengeteg humorral.

TOVÁBB →

A cyberkultúra alfája és omegája, mondják | William Gibson: Neuromancer (Sprawl-trilógia 1.)

William Gibson nevével, illetve munkásságának egyik szeletével már találkoztam A periféria elolvasása kapcsán, ám akkor még gyanútlanul továbbtettem a regényt, és mintha mi sem történt volna, folytattam a könyvek fogyasztását, elkönyvelve, hogy ez bizony nem volt egy nekem való regény. Majd tavaly, a nagy Mátrix visszanézéseim közepette teljesen elkapott a cyberpunk szelleme, ezért habozás nélkül beszereztem Mr. Gibson klasszikus, látnoki trilógiáját, melynek első részét, a Neuromancert azonnal el is kezdtem, hiszen kíváncsi voltam, mi volt az a könyv, amelyből a Mátrix filmek is kinőtték magukat.

A ​kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.

TOVÁBB →

Vizuális extázis a szemnek, nyomasztó sci-fi a léleknek | Simon Stålenhag: Elektronikus állam és Mesék a Hurokból

Nem akartam úgy elmenni a 2020-as év mellett, hogy ne tegyek említést Simon Stålenhag munkásságáról, legalábbis azon részéről, amely hazánkba is eljutott és az év során megismerkedtem vele. Sokáig kerülgettem az első könyv beszerzését, mint a forró kását, mert féltem, hogy meglehetősen „készen kapom” majd az olvasottakat az illusztrációknak köszönhetően. De ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen ebben az esetben a képek nem arra szolgálnak, hogy megelevenítsék a leírtakat, sokkal inkább arra, hogy kiegészítsék a történetet és egy olyan pluszt kapjon így az egész, amelynek köszönhetően még jobban átélhető, magunkénak érezhetjük az olvasottakat, mintha mi is részesei lennénk.

Mire számíthatsz, ha Stålenhag könyveit a kezedbe veszed?

/Jelen sorokat az első két nálunk megjelent kötete alapján szedtem össze, ha netalántán a későbbiekben bármi változna (reméljük nem :))./

TOVÁBB →