Az írónő munkásságával az Árnyékkert kapcsán találkoztam először, akkor nagyon mély benyomást tett rám az a kifinomult, lírai stílus, amely a regényét jellemezte, ezért nagyon örültem neki, amikor megkeresett Eszter, hogy elolvasnám-e a Minek szenved, aki nem bírja című, nemrég megjelent könyvét. Most már akarva-akaratlanul elvárásokkal telve álltam neki ennek a történetnek, számomra ugyanis a második elolvasott regény a sorsdöntő abban az értelemben, hogy milyen kép alakuljon ki egy-egy író munkásságáról, illetve, hogy a továbbiakban miként viszonyulok hozzá. Elöljáróban azért mindenkit megnyugtatok, ez a regénye is megugrotta azt a bizonyos lécet, az írónőtől megszokott stílusjegyek ugyanúgy jelen vannak, és tündökölnek, csak épp teljesen másfajta közegbe építve bele, így kijelenthető: egy újabb értékes szépirodalmi regénnyel bővült a magyar irodalom.

A történet elején megismerkedünk Pető Hangával, akit a férje elviszi egy meglepetés utazásra Balira, a házassági évfordulójuk apropójából. Azt hihetnénk, hogy minden a legnagyobb rendben, ám az egyik nap egy őserdőben tett kirándulásuk alkalmával a nő anafilaxiás sokkot kap, innentől kezdve pedig megreng az a biztonságérzete, amely eddig jellemezte az életét. Egyre több tünetet produkál, mindenre allergiás lesz, nem tud a saját házában megmaradni, nem tud enni és nem tud senkivel és semmivel sem érintkezni. Mindezek elgondolkodásra késztetik, így visszatekintünk vele együtt a gyermekkorától kezdve azokra a mindennapjaira, amelyek meghatározták azt, akivé vált és vele együtt bogozzuk ki, mi is állhat ténylegesen az állapota mögött.