Elgondolkodtató, ijesztő, mégis zseniális | Jacqueline Harpman: Én, aki férfit nem ismertem

Van az az érzés, amikor elolvasol egy könyvet, és miután becsuktad, aznap, majd a rákövetkező nap, de még akár egy hét múlva is körülötte járnak a gondolataid, amolyan igazi máslaposság érzéssel. Számomra ezt jelentette Jacqueline Harpman: Én, aki férfit nem ismertem című könyve, amely igazi komfortolvasmánynak indult, majd hatalmas kedvenc lett belőle, és el sem tudom mondani, mennyire örülök egy ilyen regénynek, mert nagyon ritka mostanság nálam mindez.

A történet szerint 40 nő él börtönbe zárva, egy pincében, néhány őr felügyelete alatt, ahol sem napfény nem jár, sem ők nem hagyhatják el a rácsokkal elzárt területet. Nem tudni, hogyan kerültek oda, de azt sem, miért vannak ott. Egy napon megszólal a sziréna, az őrök elmenekülnek, de a rács szerencsére nyitva marad, így kiszabadulnak és útra kelhetnek, hogy kiderüljön: hol vannak, miért zárták be őket, valamint civilizációt keressenek.

Egy fiatal lány szemszögéből olvashatjuk a cselekményt, akinek nincs kinti emléke, így jóval másabb szempontból közelít meg mindent, hiszen ami másoknak akkora hiányt vagy problémát jelent, számára megfoghatatlan, vagy teljesen ismeretlen. Egyszerre érdekes látni, mit hogyan fogad, hogyan viszonyul egyes dolgokhoz, illetve az is rendkívül érdekfeszítő lesz, ahogy – mesélve az eseményeket – együtt fedezzük fel vele azt az ismeretlent, amely a rácsokon kívül fogadja őt.

TOVÁBB →

A cyberkultúra alfája és omegája, mondják | William Gibson: Neuromancer (Sprawl-trilógia 1.)

William Gibson nevével, illetve munkásságának egyik szeletével már találkoztam A periféria elolvasása kapcsán, ám akkor még gyanútlanul továbbtettem a regényt, és mintha mi sem történt volna, folytattam a könyvek fogyasztását, elkönyvelve, hogy ez bizony nem volt egy nekem való regény. Majd tavaly, a nagy Mátrix visszanézéseim közepette teljesen elkapott a cyberpunk szelleme, ezért habozás nélkül beszereztem Mr. Gibson klasszikus, látnoki trilógiáját, melynek első részét, a Neuromancert azonnal el is kezdtem, hiszen kíváncsi voltam, mi volt az a könyv, amelyből a Mátrix filmek is kinőtték magukat.

A ​kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.

TOVÁBB →

A 100 legnépszerűbb sci-fi könyv a Goodreads-en projekt

Mindig jó kis ötletbörzének tartottam egy-egy könyves, tematikához kapcsolódó összeállítást, hiszen ha valami tetszik, gyakori nálam, hogy szeretnék még további, hasonló regényt olvasni. 2020-ban elkapott már a sci-fi gépszíj, a Goodreads ebben az évben publikált is egy 100 legnépszerűbb sci-fi olvasmányt tartalmazó listát, amelyre mondanom sem kell, azonnal lecsaptam, hiszen, mint kiderült, azért már az eddigi olvasmányaimból is akad jópár, ami szerepel rajta, a többi könyv nagy része pedig amúgy is kívánságlistás, szóval belevágtam.

Az elkövetkezendő években (nincsenek nagy illúzióim, tudom, hogy azért ehhez kelleni fog néhány év :)) igyekszem tudatosabban, a listáról szemezgetni, ha sci-fit olvasnék, vagy vásárolnék, itt a blogon pedig bizonyos időközönként be is számolok róla, hogy haladok a projekttel attól függően, épp mennyi mindent sikerült elolvasnom.

A listát elérhetitek eredeti közegében itt, de Molyon is volt olyan jófej @Nita_Könyvgalaxis, hogy összeválogatta a magyar nyelven megjelenő könyvekkel behelyettesített teljes listát, én is ezen fogom a sajátomat nyomon követni.

TOVÁBB →

Amikor a posztapokaliptikus műfaj találkozik a Piroskával és a farkassal | Christina Henry: Piros

Gyengéim a mese-adaptációk, akár klasszikus, akár népmeséről legyen is szó, pláne, ha baljósabb, sötétebb hangulattal élesztik fel és nyúlnak hozzá az eredeti történethez, az pedig csak hab a tortán, ha mindezt a sci-fi vagy a disztópia közegébe elhelyezve teszik. Már amikor eredeti nyelven megjelent, akkor szemeztem Christina Henry regényével – amely a Piroska és a farkast bolygatja meg és gondolja újra -, így nagyon örültem neki, hogy érkezik magyarul is, Piros címmel, hiszen pont egy ilyet történet a kedvencem: posztapokaliptikus, sci-fivel átitatott, kellőképpen horrorisztikus, így jó esély volt rá, hogy nem fogja az írónő elfinomkodni a cselekményt és egy izgalmas adaptációt kaphatunk.

Az alaptörténet szerint van nekünk egy Piros névre hallgató, piros kapucnis lány, aki próbál túlélni a világban, miután egy járvány miatt a lakosság megtizedelődött, a hatóság pedig igyekszik karanténtáborokba zsúfolni a megmaradt egyéneket. Célja, hogy árkon-bokron átvágva eljusson a nagymamájához, mivel úgy gondolja, eléggé szegregált helyen lakik ahhoz, hogy megmeneküljön attól a káosztól és pusztulástól, amely általánosan jellemző a településeken, és ez lehet az egyetlen esélye arra, hogy viszonylag normális életet élhessen.

TOVÁBB →

Egy android humanoiddá válásának boncolgatása gyönyörű fejezetekbe ágyazva, avagy az év egyik legjobban várt kötetéről | Kazuo Ishiguro: Klara és a nap

A tudományos fantasztikum berkein belül az egyik kedvenc témaköröm a robotok/androidok humanoid tulajdonságait boncolgató történetek, annak rendje és módja szerint gyűjtöm is az ilyen könyveket (ha már szélesebb spektrumban olvastam belőlük, biztos jelentkezem egy ennek szentelt poszttal is). A sorból természetesen Ishiguro újdonsága sem maradhatott ki, már akkor is elkönyveltem magamnak, hogy el kell olvasnom, mielőtt még megismerkedtem volna az íróval, azok után pedig, hogy ennyire szerelem lett első olvasásra, nagyon hamar az idei év egyik legjobban várt kötetévé nőtte ki magát.

A regény egy RB, azaz RobotBarát androidról szól, aki különös figyelmet fordít a körülötte zajló eseményekre, próbálja a maga ártatlan szemléletével megérteni a világot, ami körülveszi, illetve az emberi viselkedést. Egy beteg kislányhoz kerül, ahol igyekszik mindenben segíteni a lánynak, egyúttal a családnak is, legjobb tudása szerint, amely tapasztalatának és a beletáplált információk hiányában a maga naiv módján történik, nem kevésszer érdekes, vagy épp feszült pillanatokat szülve, miközben pozitív szemlélete mindvégig kitart.

TOVÁBB →

Érzelmi hullámvasút idősíkokon át | Mike Chen: Itt és most és aztán

Az időutazással kapcsolatos történetek mindig is nagy kedvenceim voltak, nem is emlékszem olyan könyvre, amely csalódást okozott volna. Csak, hogy példákat is említsek, a Hamis emlékek (Blake Crouch), vagy Harry August csodálatos élete (Claire North) című regényekre máig szívesen gondolok vissza, nagyszerű cselekményekkel és ötletekkel lettek megvalósítva, szinte faltam az oldalakat mindkettő esetében. Kimeríthetetlen téma, a tudományos fantasztikummal párosítva pedig most igazi csemegének számít nálam, ezért aztán úton-útfélen keresem, miket lenne érdemes elolvasni.

Mike Chen: Itt és most és aztán regényét pont emiatt vártam nagyon, annak ellenére, hogy semmi előismeretem nem volt sem az íróról, sem a regényről, de a fülszövege alapján úgy gondoltam, nem nyúlhatok mellé. Az alaptörténet szerint a főszereplő egy időutazó titkos ügynök, aki egy küldetése alkalmával 1996-ban reked. Majd tizennyolc évvel később, mikor már családot alapított, megérkezik a felmentősereg, és visszaviszik 2142-be, ahol várja szerelme, és ahol valójában csak hetek teltek el azóta, hogy utoljára látták őt.

TOVÁBB →